A Made in China felirat az elmúlt évtizedekben sokak számára egyet jelentett a silány minőségű utánzatokkal. Gyerekjátékok, ruhák, cipők és gyakran elektronikai cikkek esetében is sokan kerülték az ilyen termékeket, melyek nemcsak szemtelenül olcsók voltak, hanem többségükben hamar elhasználódtak. Az utóbbi években azonban nagyot fordult a világ Kínával, gazdasági nagyhatalomként pedig rengeteg olyan gyártót és márkát kitermelt, melyek a minőség és a megbízhatóság mintaképeivé váltak.
Ma már szinte minden Kínában készül
Ez persze általánosítás, hiszen más országoknak is van ipara, azonban különösen az elektronikai cikkek esetében kijelenthető, hogy a nagy brandek jelentős része az ázsiai országba viszi a gyártást. Ennek az oka részben a magas szintű technológiai tudás és háttér, valamint az olcsó előállíthatóság, melyek mellett ma már a minőség is biztosított. Vegyük példának az Apple-t. Az amerikai gigavállalat termékeit éppen azért vásárolják sokan, mert nem kínai, de valójában a legtöbb hardverelem ott készül, ott állítják össze az eszközöket, méghozzá nem csak amerikai licencek alapján.
Az elmúlt néhány évben pedig rengeteg kínai székhelyű gyártó is létesült, illetve futott fel a legnagyobbak közé, akik magas megbízhatóságot és kvalitást kínálnak az elérhető árú termékek mellé. Ott van például a Huawei, az Oppo vagy a Vivo, de az elmúlt hónapok történései alapján a Xiaomit is feltétlenül ki kell emelnünk a sorból, hiszen nemcsak az okostelefonok, hanem az elektromos kerékpárok, az okosórák, az aktivitásmérők és az okosotthonos felszerelések tekintetében is az élmezőnybe verekedték magukat. Hogy miért nem kell ma már tartanunk egy olyan kínai gyártó termékétől, mint a Xiaomi?
Ugyanolyan minőségi hardverek
Az első és legfontosabb, hogy a hardverek és az alapelemek tekintetében ma már ez a gyártó is ugyanolyan kimagasló minőséget képvisel, mint bármelyik másik márka. Vegyük példának az okostelefonokat, melyekkel alighanem a legjobban érzékeltethető mindez. A legtöbb Xiaomi készülékbe például a Qualcomm által gyártott Snapdragon lapkakészletek kerülnek, esetleg a hasonlóan minőségi eszközeiről ismert Mediatek termékei, melyeket Samsung, Huawei, Nokia, Asus és egyéb eszközökben is találunk.
Ugyanez a jellemző a többi alkatrészre, így a memóriákra vagy a belső tárhelyekre, melyek egy szabvány alapján kerülnek az összes okostelefonba, de például a kijelzők, a Gorilla Glass kijelzővédelem vagy a kamerák terén sincs sok különbség. Vannak például olyan Xiaomi zászlóshajók, melyek a Samsung nevével fémjelzett fényképezőgépekkel lettek felszerelve, miközben ugyanolyan Android operációs rendszer fut rajtuk – saját kezelőfelülettel -, mint az Apple eszközein kívül mindegyik másik jelenleg forgalomban lévő készülékben.
A biztonság terén sem kell tartanunk tőlük
Az amerikai embargó kirobbanását követően még jobban felerősödött az emberekben a félelem azzal kapcsolatban, hogy a kínai termékek, de főként az olyan telekommunikációs eszközök, mint az okostelefonok nem biztonságosak. Csakhogy ezt a vádat eddig még senkinek és sehol sem sikerült bizonyítania. Néhány biztonsági cég talált ugyan kémprogramokat kínai okostelefonokon, érdekesség azonban, hogy ezek a szoftverek csak azokon az eszközökön szerepeltek, melyeket kínai ellátótól rendeltek, ugyanazon modellek európai vagy globális változatairól már hiányoztak.
Ez azt jelenti, hogy egyik gyártót sem lehetne megvádolni azzal, hogy szándékosan kémprogramokat telepít az eszközére, hiszen azt a biztonsági cégek is hangsúlyozták, hogy ezek a szoftverek jellemzően valamelyik ellátóláncnál kerülhettek a készülékekre, melyeket elsődlegesen a kínai lakosságnak szántak, és nem globálisan. Józanul gondolkodva ugyanis érdemes feltenni a kérdést: vajon miért lennének fontosak a kínai vezetésnek egy európai felhasználó keresési előzményei vagy egyéb adatai?
Teljes terméktámogatásuk van
Egyáltalán nem elhanyagolható tény ugyanakkor az sem, hogy a kínai termékek többségének, így ma már a Xiaomi okostelefonjainak, illetve egyéb, a gyártóhoz kapcsolódó Xiaomi eszközöknek is teljes terméktámogatásuk van itthon. Ha tehát Magyarországon vásároljuk meg ezeket a készülékeket, akkor ugyanazok a garanciális és egyéb feltételek, hovatovább jogszabályok vonatkoznak rájuk a forgalmazón keresztül, mint bármelyik másik termékre. Amennyiben tehát meghibásodik, tudunk majd hová fordulni vele, ha hibásat kaptunk, ki tudjuk cseréltetni, ha egy alkatrésszel van problémánk, találunk megfelelő szervizt, ahol orvosolják a hibát és így tovább.
Ezt azért különösen fontos kiemelni, mert volt olyan időszak, amikor a kínai termékek zömét csak egyenesen Kínából lehetett megrendelni. (Sokan még ma is élnek ezzel a lehetőséggel, de ez más lapra tartozik.) Az így érkezett termékekre nyilván nem vonatkozott itthoni garancia, lehetetlen volt hozzájuk terméktámogatást elérni, szoftveres gondok esetén csak külföldi oldalakon találtunk megoldást, ha pedig hiba volt, nem tudtuk hová visszaküldeni és az alkatrészekről, a javításukról is nekünk kellett gondoskodni. Ha viszont Magyarországon vásárolunk egy kínai gyártótól származó terméket, így például egy Xiaomi okostelefont, ezeket a problémákat garantáltan elfelejthetjük.